+ 36 20 390 2757 kapcsolat@vagyokakivagyok.hu

Mindenkinek valódi szeretet kell, mindenkiből ez hiányzik. 

Látok egy nagy embert, méretre és hatalomra egyaránt. Magas és mérges, mindent fentről lefelé csinál. Ahogy közeledem hozzá, testileg és lelkileg, kerülnek le róla a rétegek. Mintha egy hagymának a leveleit elkezdenéd lefejtegetni, a hagyma is először nagynak tűnik, aztán, ahogy szedem lefelé a leveleit, úgy egyre kisebb lesz, hát ez történik ezzel a nagy emberrel is. A végén egy sarokban kuporodó kisfiút látok, ki nem kapta/ nem tapasztalta meg az igazi szeretetet. Ezért elkezdett rétegeket, szerepeket magára húzni, egyre nagyobb lett, egyre jobban kinőtte magát és el is felejtette önmagát. A célja a nagyra növéssel az volt, hogy kialakítson egy védekezést, hogy ne tudja senki sem bántani. A végén már ő maga sem tudta, hogy kicsoda, de ennek tudatában nem volt. 

Amikor megszületünk a földi életünkbe, a szülők feladata, hogy szeretetet adjanak. Ezt a szeretet vagy megkapod vagy nem. Abban az esetben amikor nem megfelelő szeretetben részesülsz, általában nem tudod hogyan kell szeretni önmagad. Azt tanulnod meg, hogy hogyan gyűjtsd be ezt a szeretet kívülről. Lehet ez hatalom, kontroll, megfelelés stb… formájában “beszerezni” . De valójában ettől nem tapasztalod meg a valódi szeretetet és ez által a valódi boldogságot sem. Mit tehetsz te? Eldöntheted, hogy szeretnéd e ezt megélni, megtapasztalni, hogy milyen amikor elfogadod és szereted Te saját magad, vagy maradsz ebben az állapotban.  

 Amikor megtalálod önmagadban ennek a forrását, mert ez mindenkiben ott van. Az történik, hogy  elkezd “leolvadni” rólad, mindaz ami nem Te vagy. 

Ezért a legfontosabb az önmagad tiszta elfogadása és szeretete.